Magam vagyok, szobám füstös ködében.
Gomolygó árnyak születnek, s oszlanak.
Emlékek csupán, testükön áthatol kezem.
Tekintetük éget, nem nyerhetem el feloldozásukat,
s tán nem is kívánom. A vezeklés keresztje
sokkalta könnyebb, mint tükörbe nézni,
s ott meglátni, mivé aszott, ki visszatekint belőle,
már nem képes a régi izzással égni.
2009. augusztus 23.
Sors koldusa
Mint sors koldusa, vonszolja koloncként testét
a torzszülött lélek, mely önmagát csonkította meg,
hogy világ csúfjaként, mit adott a lét,
kigúnyolja, mert senkit sem szeret.
Megvetve mindent, miből egykor megfogant,
falat emelt, hogy mind az alantast kirekessze,
ám az egekig tornyozott gránit és bazalt
mögött csupán önnön maga lett eltemetve.
2009. augusztus 24.
Egy kedves hang...
Egy kedves hang akartam lenni,
ajka számtalan szerelmes gondolatnak,
ám csak fájdalmat tudtam papírra vetni.
Szavaim nyomán csupán sebek fakadtak.
Múltból fogant, kísértet érzelmek.
Feledett időből, hol magam is ott rekedtem.
Bár néha még része Vagyok a jelennek,
az időt mégsem éli túl szerelmem.
2009. szeptember 11.
Szörnyű tudás
Roppant, szörnyű tudás lehetne
ismerni idejét, mennyi még.
Mikor a sors határidőt szab a testre,
s minden hordozott tudása meddőn kiég.
2009. szeptember 11.
Minden születő gondolat
Minden születő gondolat kimondva,
csupán a levegőbe írott szavak,
mint füstöt, a szél tovahordja.
Mulandó sorsuk, hogy hamar szétfoszlanak.
2009. szeptember 12.
Csak a tanulság maradt
Szeress hát balga lélek,
ostromold képzeleted légvárait!
Hordd bók-kazlakba minden reményed,
majd szánd Magad, hogy tévútra vitt!
Nem törhetek pálcát feletted,
magam is elkövettem hibáidat.
Mondhatnám, ostobaság volt szerelmed,
hiába. Nekünk csak a tanulság maradt.
2009. szeptember 12.
Tavaszi hajnal
Tavaszi hajnal szülte gyöngyök,
a fűszálak hegyén fénylő harmat,
a haldokló éjszakáért kiömlött
bánat könnycseppje Vagy.
Ébredő mezők, gyep-pamlagán,
mily gyakran hűsítetted lázas fejem,
ha épp érzelmeim tomboló viharán
keltem át, túl az álmatlan éjeken,
s volt, mikor szikrázó kristály-függőidet
lányok hajába fontad. Míg ajkukat
becéző ajkam ostroma nyitotta meg,
hűvös hajnalba lopva kéjes vágyat.
Ám a szétfoszló köd ellopta testüket,
csupán a hűvös hajnal maradt,
csillogva a zöld szövet felett,
mely magába szívta múltamat.
2009. szeptember 12.
Nincs szebb hazugság
Nincs szebb hazugság a szerelemnél,
csupán egy zavart pillanat szülte érzés.
Lángot vet, s mielőtt ráeszmélnél,
már el is lobbantja lelket emésztő tüzét.
Jéghideg lángolását, csupán Te érzed
nyári forróságnak. Az illúzió gúzsba köt.
Magával ragad a mámor, a méz-ajkú képzet,
egekig emel szárnyain, majd újra földre lök.
Ám Te csak tobzódsz e furcsa révületben,
s minden értékedet odadobod ingyen.
2009. szeptember 12.
Szertefutó tintafolt
Szertefutó tintafolt. Egy gondolat,
melyet a fehér papír megkötött.
Lelkedből születő, torz magzat.
Bármily bizarr, Te teremtetted Őt.
Noha kicsinyke még az önpusztító démon,
máris oltárt emelt az őrületnek,
amint lassan tovakúszik a teleírt lapon,
s nyomában lidérces képzetek születnek.
Ám mindaz a szörnyűség, mit a zilált agy,
őrült, maga ellen lázadó extázisában teremt,
mégis a Te világod, általa Vagy magad,
kinek valóban születtél, s léted végéig ott lesz Veled.
2009. szeptember 12.
Gonosz növény
Irántad táplált érzéseim, akár a gyom,
fölverte kertem rendezett ágyásait.
Hiába tépem ki tövestől, hiába taposom,
újra és újra, folyton kivirít.
Indáival körbefutja a lugast, a fákat,
megfolytva mindent, mi útjába kerül.
Egyre csak kúszik, s egyre támad,
míg az egész kertben csupán Ő lesz egyedül.
Mindent megölsz magad körül, gonosz növény!
Mondd, mindezek ellenére, mégis miért szeretlek Én?
2010. július 8.
R. B.-nek
Láttál már szellemet igéző partokat,
hol a bársony gyepszőnyeg a domboldalra kap,
s a zöldellő halmokon ezernyi színben játszó szigetek,
a vadvirágok természet fonta koszorúi díszlenek.
Illatuk szelet megülve vágtat át a tájon,
hogy bódító, fűszeres lehelletével Rám találjon.
Távolabb, a százados fák lombjai közül
madárdal hull alá, s a mezőn szétterül.
Bár itt lehetnél, hogy lásd e sok csodát,
ám ez csak képzelet. Behunyt szemmel így gondolok Reád,
s ha kinyitom, agyamba vad viharként vág az élet.
Kiszáradt szemekkel a messzeségből siratlak Téged.
2010. július 9.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése