Homokba ejtett lábnyomaink futnak a szélben.
Felhőként kavarog a por, ahová egykor léptem.
Már nincs helyem, csak a homokból kavart köd
száll, merre nézek, s e szürkeség mögött
oázisként ott lebeg szemeid sziluettje,
de ez is csupán délibáb, hát legyen eltemetve!
2000. április 12.
Magány
Magány az agyban,
s kinn, a szabadban.
Magány a létben,
minden lépésben.
Magány egy képen,
szobrok kövében.
Magány a képlékeny anyagba.
Születéstől lelkünkre szabva.
2000. április 12.
Fény és tűz
Fény, mely nem világít a vaknak.
Tűz, mely rég nem ad már meleget.
Mi hasznuk a kimondott szavaknak,
ha értelmük lelkünkkel együtt elveszett?
2000. április 13.
Új Nap
Új Nap vet lángot a horizonton,
s a szürke szörnyeteg lassan talpra áll,
olajbűzös szavakat kántálva monoton.
Az ébredő város már úton talál.
Az időzített élet újra rója perceit
a hétköznapi valóság verklijében.
Gép és ember grotesz Laokon-csoportként ölelkezik.
Az óra ketyeg, s az élő anyag elmozdul a fémen.
Démonokat látok. Vakítsatok meg reggelek!
Ez nem az én világom, ezt más álmodta meg.
2000. április 13.
Kereslek...!
Kukákba temetve tegnapom,
szemétre dobott vágyak.
Egyre mélyebbre utazom,
de már sehol sem várnak.
Zsákba gyűrt jövőm vállamat húzza,
s lassan elmaradnak mögöttem a házak.
E betonból font világ már nem köt gúzsba,
de bármerre indulok, sehol sem talállak.
2000. április 14.
Fába vésett szerelem
Fába vésett szerelem. Rég elkorhadt már.
Égesdd el, legalább az meleget ad!
Ki tudja, börtön-e, mi magába zár,
s valóban nehéz-e, hogy ily könnyen feladtad?
Félelmeid követnek, akár az árnyak.
Lelked üszkös hamvai közt lépkedsz.
Itt maradtál egy torz látványnak,
s ha tükörbe nézel, folyton elképedsz.
2000. április 14.
Tegnap, ma, holnap
Ne higgy a mának, csak összezavar.
A béke túl messze lakik lelkünktől.
Létünk vihar, vad orkán, mely az égbe mar,
pusztít, s szobrot emel halott kövekből.
A tegnap, már megtörtént baleset.
Minek hordoznád, sebeid mutogatva?
Minden, mi a múltból idáig vezet,
csak egy befejezetlen fil egyik darabja.
Ami jön, a holnapot még nem írták meg,
elég akkor ismerned, mikor odaérsz.
A szépen eltervezett álmokat elföldeled,
s észre sem veszed másnap, ha sírjukra lépsz.
2000. április 15.
Idd a mérgezett hangokat!
Igyál a végzet poharából!
Cukros máz borítja a benn lappangó mérget.
Őrült tánc a lét, sodró visszhangjaiból
süketen figyeljük egymásnak mondott,
levegőbe fagyott
szavaink foszlányait.
2000. április 14.
Ismeretlen utak
Ismeretlen utak,
még nem jött el a holnap.
Így jó, mert minden új nap,
újabb emlékkel fojtogat.
2000. április 15.
Érzelmi Panoptikum
A bűn buja ágyékába szerelemmel
merülünk alá, ízlelgetve egymást,
mint zamatos, érett gyümölcsöt,
s szétolvadunk lángjaink tüzén,
akár kifestett viaszbabák.
Pusztul az Érzelmi Panoptikum.
2000. április 15.
A Halál földjéről jövök
Taníts meg szeretni! A Halál földjéről jövök.
Oszló testek, őrült lelkek után légy menedék!
Éjszakából fényként szüless, mint tűzkörök,
hogy ölelésedben érezzem lényed melegét!
Had oldódjak fel Benned, legyek magzatod,
méhedben otthonra lelve, boldog öntudatlan!
Nem vonz már a lét, mely céltalan bolyong,
s minden lépésnél feleszmél zavartan.
2000. április 15.
Kesergő dal
Kesergő dal, hogy elveszett, mi so'sem volt Tiéd.
Szomorú csend honol, hová most eljutottál.
Ordításodat visszaveri a lelkedből szőtt szürkeség,
melyet beszűkült tudatod falairól lehántottál.
Emlékezeted árnyai dísztelen, néma kisértetek
a moha lepte sírkövek, s korhadt keresztek közt.
Velük nyúlt oly hosszúra a gyászmenet,
s ők adták az italt, a kegyes feledtetőt.
Nem szánlak már, hisz Te kergetted el a Napot.
Te festetted feketére, s vörösre az eget,
s most csak ülsz hantodon és átkozod
magad, hogy boldogságod kurtizánná tetted.
2000. április 15.
Sorsunk
Illúziókhoz kötöttük sorsunk.
Száraz ág, nem tart az ár ellen.
Elkap egy eszme, messze sodródunk,
s elhullunk egy látszat ütközetben.
2000. április 16.
Ködbe mártott ecset-vonások
Ködbe mártott ecset-vonások.
Számtalan festett, hamis látszat.
Torz tükörből nézem a világot,
s benne Téged is eltorzítva látlak.
2000. április 16.
Csak nézz és láss!
Csak nézz és láss! Forogva körbe,
lebegve gömbszerű színpad felett.
Nem érted, mégis része Vagy örökre,
magába fogad a nagy gépezet.
2000. április 16.
Angyal, vagy ördög
Akár angyal, vagy ördög képében létezem,
szavaim zúgó folyamként ostromolják a szokás partjait,
s a szél is feltámadni látszik. Szavak kísértenek,
melyek kimondatlan feszülnek lelkemben, mint keresztjén a Hit.
2000. április 17.
Látomás
Züllött az agy, menekül az értelem
a testből. Hideg lett az otthon.
Megfagyunk a nagy szeretetben,
melyet itt dédelgettünk, titkon.
2000. április 22.
A Semmi teremtése
Itt üldögélek tudatom szélén.
Szavaim az ürességbe hullnak.
Gondolataim a sorokba vesznek,
s mire végére jutok, értelme sincs.
Boldogtalan alkotás a zajban,
senki más nem hallja, csak Én.
Tébolyt gyúrtam a teremtéshez,
de csak pusztulást alkottam általa.
2000. április 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése