Meglehet, tán mert éjfélkor születtem,
a sötét ég zarándokában több kedvem lelem,
ha alkonyat után az izzó csillaghadak
élén, az égbolton méltósággal áthalad.
Enyhet nyújt a tűző nappalok után,
ha hűs esti szelével frissíti fel szobám,
s míg kint a zajló város szendereg,
világánál megírhatom néhány versemet.
2010. július 26.
Ha nem jő az ihlet
Néha túl csendes az agy,
s cserben hagy minden gondolat.
Mit írni akartam, mind elfeledtem,
csak egy üres lapot tartok kezemben,
s ha egy szó sokára mégis megragad,
hiába írom le, csak egy magányos szó marad.
Elfagyott rügyként nem bont virágot,
csak ürességemen gúnyolódva áll ott.
Hiába a máskor csapongó képzelet,
most hallgat, nem nyújt segítő kezet.
Bárhogy is próbálom, hiába küszködök,
csupán a némaság, mely mindent betölt.
Nem születik vers, csak kusza szótömeg,
s a tudás, hogy nagy költő soha nem leszek.
2010. július 27.
Mulandó csoda
Az élet csupán egy mulandó csoda,
képzelt eszmékért ne dobd hát oda,
s ha mosolyogva üríted ki a méregpoharat,
hőssé még akkor sem avatod magad.
Csupán az ostobaságnak állítasz szobrot,
magad köré gyűjtve az összes bolondot.
Elhitetve velük, hogy nemesek céljaid.
E hibás nézet Téged is tévútra vitt,
s másokat is magaddal rántasz a halálba.
Ó, Te önhitt, Te megátalkodott, Te gyáva!
Lásd be végre, az élet egy mulandó csoda!
Az őrületért mégis hány csodát dobnál oda?
2010. július 27.
Létem
Egész létem
csak árnyék a térben,
s a néhány lélegzet,
melyet még megenged
a sors e sártekén.
Csupán por marad majd helyén,
de amíg látlak,
részeként e gonosz világnak,
addig még van értelme, hiszem,
hogy nem hiába dobog szívem.
2010. július 31.
Költészet
Lássuk be, tolvaj a költészet.
Folyton meglopja a szépséget,
hogy darabjaiból rímet faragjon,
s szavak foglyává tegye egy papíron.
Ha kell, önmagát is kirabolja.
Ő lesz az úr, és Ő a szolga,
s Ő a legkevélyebb alázat.
Ő az érzelmek koldusa, a többi csak látszat.
2010. augusztus 1.
A kép
Szép, tiszta vászon.
Add hát, hadd mocskolom
pár durva ecsetvonással,
ahogy szellemem szárnyal!
Oly képeket festek,
díszes közönségem, Nektek,
melyektől téboly nemz az agy,
s maga a szem is elborzad.
Ecsetem a végtelenbe mártom,
s felboncolom a vásznon,
minden, lázas agyamban megfogant,
iszonytató rémálmomat.
2010. augusztus 1.
Hantok közt
Hol Vagy kedves érzés? Oly rég eltemettelek,
már magam sem lelem meg sírhelyed.
A fejfák közt melyik mutatja arcod?
Nem talállak, csak a néma gesztenyesorok
ringatóznak a meleg, nyári szélben,
álmaimról Nekik is de sokszor meséltem,
de mindük ajka néma, s a szemük vak,
soha nem felelnek, csupán hallanak.
Fáradt vagyok. Tán egy más nap újra eljövök,
megint hasztalan bolyongni a hantok között,
s újra megpróbálom majd felidézni azt a napot,
mikor becéző szavaid zenéje végleg elhallgatott.
2010. augusztus 1.
Papírsárkány
Álmokat, papírsárkányként kergető gyerek,
hunyorogva néz fel a napsütésbe,
miközben távolabb már gyűlnek a fellegek,
de Ő mindebből még semmit sem vesz észre.
Csak az égben csapongó sárkányt látja,
amint a zsinór végén tekeregve szárnyra kap.
Papír testét a szél egyre feljebb hajtja,
szinte már úgy tűnik, a felhőkbe harap.
Majd elcsendesedik a lég, s alázuhan.
A gyermeki álmok is ekképp érnek véget,
mikor a sors megszólít: Nőlj fel fiam!
A könyvből olvasott csodák mit sem érnek.
2010. augusztus 1.
Csak ez maradt
A világról mit sem írhatok, hisz nem létezem benne,
az Én világom csupán az az apró szoba,
melyben ott lakik múltam minden szelleme.
Nagyon kérlek, Te már ne lépj be oda!
Nem Neked való. Ott árnyak pihennek,
s minden recsegve korhadó bútordarab
magába szívta már eltűnt lényüket,
de ott az én helyem. Számomra csak ez maradt.
2010. augusztus 2.
Séta közben
Szegény a világ, amelyben élek,
s általam is csak még szegényebb.
Ó, bár lenne rá megfelelő szavam,
hogy méltóképp magasztaljam!
De Én csupán a mocskot látom.
Rozsdás a korlát, melybe fogódzom,
s az utcán is a máladozó házfalak,
amerre esti sétám elhalad.
Jó volna látni a megannyi szépet,
melyet most felfal az enyészet,
de csak a múlandó, ami megragad,
az újra so'sem élhető pillanat.
Hiába ölelem, markolom, kihullik
kezemből minden perc, s elenyészik,
még mielőtt a poros kőhöz érne.
Csak az ürességet hagyja itt cserébe.
2010. augusztus 2.
Az éhség
Az éhség, melyet se kenyér, se hús nem csillapít.
Éhség mindarra, mi megadatott, de elveszett,
mert elfeledtem megragadni mulandó értékeit.
Amiben akkor hittem, e jelen nihilbe vezetett.
Kitől kérjem hát számon, hibás döntéseim?
Úgy gyűlölöm ezt az áthatolhatatlan némaságot.
Az üresség szürkeségében nem látható a szín,
s egyetlen színnel nem festhetek Neked virágot.
2010. augusztus 2.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése